Kozmosz Körös vízrakéta-indítás a People Team táborban

A Kozmosz csapatával nyáron is szerettünk volna minél többeket megszólítani űrös témáinkkal - ahogy évközben is. Voltunk a Bánkitó Fesztiválon és az EFOTT-on is, a nyár végén pedig a BME GPK és VIK gólyatáborokba is készülünk.

Természetesen a fiatalabb generációt sem szeretnénk kihagyni, a július eleji GIREP konferencián is hallhattuk, hogy az űroktatás rendkívül fontos! A hamarosan induló CanSat verseny is a középiskolások részvételére számít, de ugyanezen célból látogattunk el a People Team táborába. A meghívást ezúton is köszönjük!

Meséltünk a táborozóknak arról, hogy miért is érdekel minket az űr és miért érdemes ezzel foglalkozni. Bemutattunk, hogyan készítünk űrszelfit, és CanSat-ről is beszéltünk.
A táborban a résztvevők különböző csapatokba vannak osztva, hozzánk a “te vagy jövő” csapat látogatott el. Nem volt nehéz felkelteni az érdeklődésüket! :)

A vízrakétás bemutatóhoz a vízrakétánk állványát használtuk és néhány műanyag palackot, ti. kisebb a balesetveszély a kiürült “rakéta” zuhanása közben - a gyerekek miatt erre külön figyeltünk. Csüggedni azért nem érdemes, így is ~40m magasságig képes felmenni a rakétánk, a táborlakók csodájára jártak!