Tagtoborzó

2017. október 4-én sikeresen lezajlott első publikus eseményünk, a tagtoborzó gyűlés. Nagy érdeklődés mutatkozott a Kör iránt, közel százan vettünk részt. Az estre meghívott két előadó betekintést nyújtott a magyarországi űrkutatás mai állásába: Horváth Gyula, a C3S magyar űripari cég vezérigazgatója a Masat 1 projektről, és a belőle kinőtt válallkozásról tartott előadást; Kovács Kálmán, a BME Űrfórum elnöke pedig a kortárs űrtevékenység szerteágazó lehetőségeiről beszélt.

Ezután az Egyetemi Kozmosz Kör is bemutatkozott, felvázoltuk a céljainkat, terveinket. Majd a résztvevőkkel kötetlenebb formában folytattuk a beszélgetést, az érdeklődők pedig feliratkozhattak hozzánk, hogy ne maradjanak le semmiről.

Az érdeklődőket továbbra is szívesen látjuk, a tagfelvétel folyamatos a félévben! A Jelentkezés fülön minden információ megtalálható ezzel kapcsolatban.